1921. Egy faluban egy néma lány anyarozsos mézzel etette meg a komisszárt, és nézte, ahogy az megőrül. Mezítláb sétált az erdőben, méhkas-bölcsővel a kezében, hamuszürke ajkain mosollyal.
A csend olyan sűrűn nehezedett Medvjankára, hogy az ember szinte belesüketült. Nem ugattak a kutyák, nem nyikorogtak a gémeskutak, és még a gyomok közé tévedt szél is elült,
– Olena… nem tudtam – suttogta a férfi, kerülve a nő tekintetét. – Esküszöm, nem kértem őt erre.
Olena felállt. Mozdulatai gépiesek voltak. Az asztalhoz lépett, kezébe vette a tollat, és szótlanul aláírta a dokumentumot ott, ahol a közjegyző mutatta, elismerve, hogy megismerte annak tartalmát. –